Pénteken lesz Charlie nyári nagykoncertje

stc2gdra.jpeg
Július 19-én, pénteken kultikus helyszínen, az egykori Csillebérci Úttorőtábor területén felépült Budai Szabadtéri Színházbban koncertezik Charlie és zenekara.

Az egész estés programon elhangzanak Charlie legismertebb slágerei életének minden fontos szakaszát érintve, így természetesen nem maradhatnak ki a Tátrai Band kedvelt dalai sem. 

Charlie nagy örömmel fogadta el a Bbudai Szabadtéri Színház felkérését, hiszen a szabadtéri bulik hangulatát ő maga is kifejezetten kedveli, nem véletlenül játszott már megannyi fesztiválon és egyéb szabadtéri rendezvényen az elmúlt évek során. 

A Csillebbérci Tábor területén üzemelő, rendkívül hangulatos és “retro” életérzést sugalló, mégis professzionális technikával felszerelt színpad azért mégis kicsit más lesz, mint a többbi, hiszen ezen a színpadon már közel 60 éve fordulnak meg különböző rock, pop és színházi produkciók. Idén nyáron azonbban felújításra került, így a múlt és a jövő ötvözetéből egy varázslatos erdei színpad került be a kedvelt hazai játszóhelyek közé.
Kép: Budai Szabadtéri Színház