"Aquaman a legmenőbb lehetett volna." - rendhagyó Aquaman kritikánk következik

aquaman_banner.png

Láttál már egy filmet kétszer? Olyankor tipikusan van az emberben egy, azt már láttam érzés, mely tökéletesen lefedi a valóságot. Nos az Aquaman elsőre is ezt az érzést nyújtja.

Aquaman az egyik legismertebb DC karakterek egyike és a legerősebb is, eredet történetéről ám laikusként nem sokat tudunk, ami a filmhez kiváló alapanyag lenne. Lenne, ha nem lenne ennyire kiszámítható és sablonos.

A történet szerint a JL film után járunk, Aquaman a vizek védelmezője, kalózokkal verekszik és a helyi kocsmában múlatja az időt, miközben féltestvére, Orm király (Patrick Wilson) háborús terveket szövöget a víz alatt. A háborút persze a víz alatt élőknek nem olyan egyszerű elindítani, komoly szabályok vannak itt is. A hét királyságból négynek legalább a háborút kell pártolnia ahhoz, hogy megtámadhassák a felszíni világot.

Orm találkozik is az egyik királlyal, Nereus-sal (Dolph Lundgren), akit egy kis ármánykodás árán (nem meglepő fordulat) maga mellé tud állítani. Persze ennyiben nem áll meg a dolog, vannak ugyanis ellenlábasok a Orm mellett, akik természetesen nem akarják a háborús, sőt Ormot sem akarják királynak ezért puccsot kísérelnek meg.

Hősünk, Arthur, a félvér pedig ennek a puccsnak az alapja, ő ugyanis félig királyi sarj, így igényt tarthatna a trónra. Láttuk ezt már máshol is azt hiszem. Persze nem olyan egyszerű legyőzni Ormot a saját területén, így Arthur és bájos női segítője Mera (Amber Heard) elindulnak, hogy megkeressék Atlan király elveszett szigonyát, hogy majd azzal Arthur parancsolhat a tengereknek és ő lesz a király.

A történek nagyjából ennyi is lenne, ha nem tűnne fel lépten nyomon a kalózból archenemyvé avanzsált Black Manta, aki a történet egészében próbálja hőseinket, de leginkább Arthurt eltenni láb alól. Persze majdhogynem jogosan, de ez már más kérdés.

A film bővelkedik a fordulatokban, melyek cseppet sem meglepőek, Mera természetesen Orm jegyese, Arthur anyja természetesen él (bár a jelenet melyben ez kiderül kísértetiesen hasonlít az Így neveld a sárkányodat 2-ben lévő nagy találkozásos jelenethez), Arthur természetesen egy pillanat alatt megszerzi Atlan szigonyát...ésatöbbi

Persze a történet végére minden jóra fordul, mindenki túléli, az is aki eddig nem is élt, Arthur lett a király és megkapta a csili-vili arany/zöld ruháját is, sőt még a nő is az övé lett. Tiszta Happy End. Közben persze egy nagyon hosszú filmről beszélünk, aminek minden részétől olyan érzésed van, hogy ezt már láttad valahol korábban.

Ajánlani nem is tudom ajánlom-e. Igazából ha van kedvetek nézzétek meg, de ne várjatok csodát vagy bármi magasztosat tőle, mert az nem lesz, cserébe viszont nagyon látványos. Jason Momoa pedig remek Aquaman, sajnos ezt a szerepet már nem fogja lemosni magáról, ahogy Drogot sem.