Márciusban érkezik a Guerilla a mozikba

valogatott_01.jpg

A rövidfilmjeivel Cannes-ban és Berlinben is sikereket elért Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla 2019 tavaszán kerül a hazai mozikba a Proton Cinema gyártásában, a Mozinet forgalmazásában. 1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Most útnak indul, hogy megkeresse és hazavigye a testvérét. A háborúval való találkozás azonban olyan élmény számára, amelynek hatására újra kell értékelnie a bátorságról és felelősségről alkotott képét. A történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszög történeten keresztül mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét. A Guerilla hiteles korrajz, amelynek kérdései nem is lehetnének aktuálisabbak.

1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tizen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Közel kerül egy lányhoz, aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. Barnabásnak hamarosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek egyre súlyosabb következményei lesznek. 

A Guerilla hiteles korrajz: a film készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848-49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén. 

valogatott_02.jpg

Kárpáti György Mór az SZFE filmrendező szakán végzett az Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró és Máthé Tibor operatőr vezette osztályban. Osztálytársai között volt Reisz Gábor (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek) és Szimler Bálint (Itt vagyok) is. Az Erdő című vizsgafilmjét a Berlinalén, Provincia című diplomafilmjét Cannes-ban mutatták be. 

A Guerilla főszereplői Váradi Gergely, Mészáros Blanka, Vilmányi Benett, Radetzky Anna, Orbán Levente, Páll-Gecse Ákos és Vlagyimir Szvirszkij. A filmet Hartung Dávid fényképezte és Duszka Péter Gábor vágta. A dramaturg Lányi Zsófi, a jelmeztervező Szlávik Juli, a látványtervező Antal-Fógel Adrienn, a zeneszerző Asher Goldschmidt, a hangmérnök Balázs Gábor. Az alkotást a Proton Cinema gyártotta, producere Petrányi Viktória. A Guerilla a Filmalap Inkubátor Programjának 64 millió forintos támogatásával készült. A film 2019. március 7-én kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában.

Hír / kép: sajtóhír